Rhino Fest és Interphone túra az Annabergi paradicsomban

Interphone Túra a Rhino Tours által szervezett Rhino Fest keretein belül:

A Rhino Tours szervezésében az Alpokban jártunk. Motoros túránk során bemutattuk az Interphone készülékeit a résztvevőknek. Tesztsisakjaink segítségével sokan megismerhették az új Interphone sisakbeszélőt. Élménybeszámolónk Tamás és Zoli kollégánktól itt olvasható:

Rhino Tours: Rhino Fest + Interphone túra

A motoros körökben nívós túráiról, profin megszervezett útjairól ismert Rhino Tours meghirdette idén is motortesztelő hétvégéjét az ausztriai Annaberg idilli kanyarparadicsomába. Az idei újdonság, a hozzá kapcsolt, szervezett formában történő kijutás (és hazaút) volt, mely az Interphone túra nevet kapta. Természetesen a szombati tesztnapon kipróbálhatóak voltak a tizenhat tesztmotor mellett a legújabb Interphone készülékeink is, 10 db vadonatúj tesztsisakba beépítve. A motorteszten résztvevőknek alkalmuk volt kipróbálni egymással, utasukkal vagy éppen a teszt utakat irányító felvezető motorossal való kommunikációt. A kb. nyolcvan résztvevő között akadt szép számmal olyan, aki használta már – főleg – korábbi modelljeinket és kíváncsian próbálgatta a mind külsejében, mind tudásában megújult, legfrissebb Interphone-okat. Aki zenehallgatásra vágyott, az telefonjával hangolhatta össze a sisakkommunikációt, vagy az FM rádión állított be zenei adást. Jelentős sikere volt a korábbihoz képest könnyebb kezelhetőséget jelentő funkciógomboknak, vagy az immár magyar nyelven megszólaló menünek is.

A pénteki kissé esős érkezés utáni tesztnapot, hétágra sütő napfény aranyozta be, és a vasárnapi hazaútra előjelzett eső is csak a nyomunkban kullogott, lemaradva mögöttünk hazafelé. Egy igazán kellemes emlékként maradhat meg a résztvevők emlékezetében az idei Rhino Fest és Interphone hétvége.

    Gelányi Zoltán

Interphone hétvége (teszt), Ausztriában

A Rhino Tours szervezésében, egy teljes hétvégi programot szántunk az Interphone motoros kommunikáció tesztelésére. Utunk motoros túrával kezdődött Budaörsről, melyet rövid útbaigazítás után meg is kezdett, a két túravezetővel együtt, 18 motoros. A célállomás Ausztria, Annaberg volt, amit persze az autópálya mellőzése mellett, jobbára szerpentines utakon tett meg a csapat. A szuper környezet és jó állapotú utak élvezetes motorozását igen jól kiegészítette az INTERPHONE motoros kommunikáció. Az élen közlekedők minden fontos információt meg tudtak osztani a hátsó motorosokkal, legyen az traffipax, vagy egy baleset, és persze közben szólhatott a muzsika, meg a navigáció hangja is. Megérkezve Annabergbe, a tesztmotorok és a 10db AGV-be épített Interphone Tour már készen álltak a szombati tesztre.

Interphone Túra + Rhino Fest 2017

Szombaton reggel gyönyörű környezetben, szép napsütés mellett tesztelték az Interphone-t mindazok, akik részt vettek az Interphone túrán pénteken, és azok is, akik egyénileg utaztak ki Annabergbe, a Jufa Hotelbe. A Rhino Tours túravezető felvezetésével a legújabb Kawasaki, Yamaha, Suzuki és BMW nyergében minden motoros könnyedén kezelhette a legújabb Interphone-okat.

Interphone Túra + Rhino Fest Annaberg

Az Interphone Tour készülék intercom funkcióban, az első motoros és az utolsó motoros között is jól működött, ami kb.1,5 km volt, csak a hegyek között csökkent le egy kicsit a távolság. Ha nem volt mit mondanunk egymásnak, akkor szuperül kiegészítette a motorozást egy kis muzsika, amit a telefonnal való kapcsolódással tudtunk létrehozni. A navigáció hangját sem kellett nélkülözni a zene mellett, mert az Interphone Tour képes rákeverni a zene hangjára a navigáció hangját is. A tesztelés egészen estig eltartott, aztán egy hangulatos kiértékelés mellett készültünk a vasárnapi hazautazásra.

Interphone Túra + Rhino Fest

Vasárnap másik útvonalon, Sopron irányába közelítettük meg kis hazánkat, és a felhők elől menekülve egy kis autópálya közbeiktatásával érkeztünk túránk végére, melynek teljes hossza kb. 850 km volt.

Nádor Tamás

 

Az Interphone túráról és a Rhino Fest eseményről a teljes galériát itt tekintheted meg (teljes képernyőért kattints a képre):

« 1 A 96 »

Az eseményen készült videókból készítettünk egy összeállítást, ami itt megtekinthető:

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal a facebook-on!

Ez az oldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás